A Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja szerint Szász János rendező hazugságokat állított a Washington Postnak adott interjújában. Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményükben azt írták, hogy szerintük Szász hazudik.
A lap annak apropóján készített interjút a rendezővel, hogy nemsokára bemutatják a washingtoni Arena Stage színházban legújabb rendezését, a Tony Kushner művéből készített Angyalok Amerikában című darabot. A terjedelmes interjúban Szász azonban nem csak munkásságáról beszélt hanem a saját sorsáról is.
Nem fogok a politikáról beszélni, de a kultúrpolitikáról beszélhetek. Azért támadtak, mert nem vagyok magyar, mert zsidó vagyok. Senki nem mondhatja nekem, hogy nem vagyok magyar. Senki
– nyilatkozta az interjúban Szász, Vidnyánszkyék erre az állításra reagáltak.
A közlemény szerint 2020 augusztusában és szeptemberében Lajos három alkalommal tárgyalt Szásszal: ezeken a beszélgetéseken igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy folytassa az oktatást, próbált érvelni ennek fontosságáról, és erre személyes garanciákat adni.
„Szász a választ folyamatosan lebegtette, halogatta, majd az oktatást, osztályának továbbvitelét egy kurta-furcsa telefonnal lemondta” – írták, hozzátéve: mindezen időszak alatt Vidnyánszky felkérésére a Nemzeti Színházban megrendezte Székely János Caligula helytartója és Örkény István Macskajáték című drámáját. A rendezőt „nyilvánvalóan mindketten, minden tőlük telhető érvvel és eszközzel” maradásra próbálták bírni, a munka folytatásáról akarták meggyőzni, mindhiába – olvasható a közleményben.
Szász János ismét hazudik, durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe, filmszakmába
– írta közleményében Vidnyánszky és Lajos, idézve Csengey Dénes író, politikus szavait: „Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék.”