Kultúra

Két magyar aranyérmet is hozott a Bécsi Nemzetközi Zenei Verseny

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi
Egy zongoristát, illetve egy zongoraduót díjaztak.

A hangszeres szólisták között, a 21-23 évesek kategóriájában kapott aranyérmet Magyar Valentin zongorista a Bécsi Nemzetközi Zenei Versenyen – írta meg az MTI.

A versenyen maximum harminc perces hangfelvételekkel lehetett részt venni, különlegessége, hogy bármilyen hangszeres szólista, énekes, zeneszerző, kamaraformáció indulhatott, a győzteseket pedig

a világ negyvenhat országából jelentkező csaknem ezer versenyzőből választotta ki a zsűri.

A hangszeres szólisták között, a 21-23 évesek kategóriájában a nagydíjat egy kínai hegedűsnek ítélték, a legjobb zongorista pedig Magyar Valentin aranyérmet kapott.

Magyar Várjon Dénes és Farkas Gábor mesterképzős tanítványa a budapesti Zeneakadémián, ezzel párhuzamosan pedig idén áprilistól a berlini Hanns Eisler Zeneakadémián Kirill Gersteinnél tanul majd.

A verseny honlapja szerint ezüstérmet kapott továbbá Bodorova Éva szoprán, Lázár Katalin fuvolista,

a The Görög Sisters zongoraduó (Görög Enikő és Görög Noémi) pedig szintén aranyérmet szerzett.

 

Kiemelt kép: Magyar Valentin, miután átvette a magyar zeneművészet kategóriában odaítélt Junior Prima Díjat a MOM Kulturális Központban tartott ünnepségen 2021. november 23-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik