Kultúra

Eltüntetik a rasszista kifejezéseket a James Bond-regények új kiadásából

7E ART/TALIAFILM PRODUCTION/WOOD / PHOTO12 VIA AFP
7E ART/TALIAFILM PRODUCTION/WOOD / PHOTO12 VIA AFP

Újra kiadják Ian Fleming James Bond-regényeit, de eltávolítanak belőlük számos rasszista kifejezést és etnikai utalást, valamint figyelmeztetik az olvasókat arra, hogy a könyvekben általuk sértőnek tartott kifejezések is előfordulhatnak – írja a The Guardianre hivatkozva az MTI.

Áprilisban lesz hetven éve, hogy megjelent a Casino Royale, Fleming első könyve a brit kém, James Bond főszereplésével. Ebből az alkalomból a teljes sorozatot újra kiadják. A szerzői jogokat birtokló Ian Fleming Publications szakértőket kért fel, hogy nézzék át a szövegeket, és tegyenek változtatási javaslatokat a rasszizmus elkerülése érdekében.

Végül a könyvekből szinte minden esetben kihagyták a fekete bőrű emberekre használt N-betűs szót, valamint a mellékszereplők etnikai hovatartozására való utalásokat.

Az újra kiadott könyvek egyúttal egy megjegyzést is tartalmaznak majd, amelyben elmagyarázzák a változtatások jellegét. Sok módosítás a feketék ábrázolását érinti – írta a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

Az Élni és halni hagyni című könyvben például Bond eredetileg azt mondja, hogy az arany- és gyémántkereskedelemben dolgozó afrikai bűnözők „eléggé törvénytisztelő fickók, azt hiszem, kivéve, ha túl sokat ittak”. Az új verzióban ez lerövidül arra, hogy „eléggé törvénytisztelő fickók, azt hiszem”. Egy másik esetben – amikor Bond egy harlemi éjszakai klubba látogat, és az eredeti mű szerint a „közönség liheg és röfög, mint disznók a vályúnál” – a szöveg az új változatban jelentősen módosul: „Bond érezte a vibráló feszültséget a teremben”. A Ian Fleming Publications közleménye szerint a változtatásoknál a szerző „iránymutatásait” követték. „Az Élni és halni hagyni című könyvben olyan változtatásokat hajtottunk végre, amelyeket ő maga engedélyezett” – állt a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik