Kultúra

A Magyar Hírlap születésnapján köszöntötte Jiří Menzelt, aztán rájöttek, hogy már három éve meghalt

Valerie Macon / Getty Images
Valerie Macon / Getty Images
Előbb furcsán átírták a cikket, majd inkább törölték az egészet.

Most lenne nyolcvanöt éves a legendás cseh filmrendező, Jiří Menzel – a Magyar Hírlap pedig ennek apropóján csütörtök délután hosszú köszöntőt írt, a szerző azzal azonban jó eséllyel nem volt tisztában, hogy a filmes 2020 szeptemberében elhunyt, mivel végig jelen időben írt róla.

A Media1 által már aznap szóvá tett problémát rövidesen észrevették, kilenc órával később ugyanis a következő kiigazítást helyezték a szöveg elé:

Az alábbi cikkben Jiří Menzel születésnapjáról szerettünk volna megemlékezni, aki olyan nagy hatással volt a filmkészítésre, a szellemisége itt él velünk, ezért olyan, mintha ma is köztünk élne. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a rangos alkotó évekkel ezelőtt elhunyt, s amennyiben az alábbi, erősen szubjektív megemlékezés esetleg azt sugallná, hogy ezzel nem vagyunk tisztában, ezért elnézést kérünk. Egyúttal, a félreértések elkerülése érdekében, néhány mondatot egyértelműsítettünk.

A gikszerről Kovács Gellért Filmszerész is posztolt, aki saját Facebook-oldalán számolt be a meglepő ámokfutás következő fejezeteiről:

A kritikus a rövid poszt előtt természetesen a szerkesztőséget is értesítette, ami rövidesen a teljes anyagot eltávolította –, folytatja Kovács, aki vasárnap délután négy óra előtt már csak egy hibaüzenetet talált a helyén.

Az írást a Google keresője szerencsére indexelte, így itt jelenleg még elérhető.

Frissítés

Cikkünk első verziójában nem szerepelt a Media1 csütörtöki cikkének linkje, pedig a problémára először ők mutattak rá. Ezt azóta pótoltuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik