Kultúra

Beperli Lady Gagát a kutyarablási ügyben megvádolt nő, mert nem kapta meg a beígért jutalmat

Dimitrios Kambouris / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Dimitrios Kambouris / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
1,5 millió dollárt szeretne.

Különös fordulatot vehet Lady Gaga évek óta húzódó bírósági ügye. Az énekesnő két francia bulldogját még 2021-ben rabolták el, miután többször is mellkasba lőtték Lady Gaga kutyasétáltatóját. A kutyaszittert kórházba szállították, így szerencsésen túlélte a támadást. Az incidens idején Lady Gaga éppen Rómában forgatott, 500 ezer dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki biztonságban visszajuttatja hozzá a házi kedvenceit. A kutyákkal végül egy Jennifer McBride nevű nő jelentkezett, akit később le is tartóztattak, a rendőrség ugyanis kiderítette, hogy kapcsolatban állt az egyik gyanúsított apjával. Őt bűnsegédlettel vádolták meg.

A TMZ szerint azonban most McBride beperli Lady Gagát, amiért az nem fizette ki a jutalmat. A lap szerint McBride már nem is elégedne meg a beígért 500 ezerrel, 1,5 millió dolláros kártérítést szeretne a feltétel nélkül meghirdetett jutalom elmaradása miatt. A rablás egyik elkövetőjét, a fegyvert elsütő James Howard Jacksont 21 év börtönre ítélték tavaly decemberben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik