Kultúra

Áprilisban felavathatják az ország első Törőcsik Mari utcáját

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
A színésznő egykori lakhelyén, Velemben.

Az alig négyszáz fős vasi falucska, Velem honlapján feltűnt 2023-as programtervezet szerint alig másfél hónap múlva felavathatják a Törőcsik Mari nevét viselő utcát – írta meg a Nyugat.

A lap a dokumentumban egy

április 16. Törőcsik Marika emléknap

sort talált, ami nemcsak a kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-, valamint Kossuth-díjas színésznő halálának második évfordulóját jelentené, hanem megerősítené az önkormányzat által novemberben már meghozott döntést.

A Nyugat megkérdezte a polgármestert is, aki kijelentette:

Ha a jó Isten is úgy akarja, meg is tudjuk valósítani. Nyolcvan százalékra ki merem most jelenteni, hogy sikerülni fog.

Törőcsik a hetvenes években vásárolt házat a kistelepülésen, ahol azóta ideje nagy részét töltötte.

Háza az elmúlt két évben zarándokhellyé vált, annak emlékházzá alakítása azonban csak nem haladt előre: a színésznő lánya, Teréz ugyanis időt kért, hogy eldöntse, mit szeretne vele kezdeni.

Az utca hivatalosan 2022 júniusa óta egyébként már a legenda nevét viseli, az új nevet mutató táblák készítése azonban még folyamatban van – ezt jó eséllyel az ünnepélyes átadás idejére helyezik majd ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik