Kultúra

Vállalta, de nem fizet a kormány – fizetésképtelenné válik az Újszínház

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Február végére fizetésképtelenné válik az Újszínház – jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtökön a közgyűlés előtti háttérbeszélgetésén. A Népszava a politikust idézve azt írja, hogy a színház nem tudja kifizetni sem a számláit, sem a béreket. Az előadások törléséről az igazgató dönt.

Ez nem üzenet, hanem segélykiáltás, reméljük a kormány is meghallja

– tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

A Dörner György által vezetett Újszínház egyike azoknak az intézményeknek, amelyek működtetését 2020-ban magára vállalta a kormány. Tavaly januárban egy összegben meg is kapták az éves támogatást az érintett társulatok, ám az idén egy fillér sem érkezett ezekhez a színházakhoz.

A lap hozzáteszi, hogy az Újszínházon kívül a kormány által vállalt támogatások ki nem fizetésében a Vígszínház, a Madách Színház, a Budapest Bábszínház, a József Attila Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház is kárvallott.

Az Újszínház február végére a 20 millió forintos hitelkeretét is kimeríti, így az állami támogatás nélkül nem lesz miből folytatnia a tevékenységét.

A többi színház egyelőre az eredménytartaléka terhére megelőlegezik az elmaradt állami támogatást. A fővárosi önkormányzat már jelezte a problémát a kulturális államtitkárnak, de a fővárosnak forrása nincs arra, hogy a bajba jutott színházakat kisegítse.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik