Kultúra

Idén már biztosan felállítják Szent László lovas szobrát Nagyváradon

A várba kerülő munka talapzatát márciusban kezdik majd építeni.

A bihon.ro nevű nagyváradi hírportál szerint a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: rövidesen elindul a tervezett szoborállítás első lépése, a talapzat építése, amit nettó 27,7 millió forintnyi lejért végeznek majd el.

A munka ezen szakasza nyárra ér majd véget, közelebbi időpontot azonban nem lehet tudni, így a szoborállítás időpontját a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, illetve a város polgármesteri hivatala – a két finanszírozó – később teszi majd közzé, az azonban már biztosan tudható, hogy

a szobor idén már állni fog, hiszen az alkotás elkészült, sőt, már a bukaresti művelődési minisztérium a köztérre helyezéshez szükséges engedélyét is megszerezték.

A szoborállítás ötlete 2017-ben, Szent László szentté avatásának 825. évfordulóján született, rövidesen pedig egy helyi szobrászművész, Deák Árpád is elkészítette az 5,3 méter magas alkotás vázlatát, aminek megvalósításában az Arad megyei Zimándújdfaluban élő bronzöntő, Ovidiu Petroman segítette.

Oláh Tibor / MTVA / Bizományosi

A lovagkirály szobrát a nagyváradi magyarság eredetileg a város főterén szerette volna felállíttatni – ennek érdekében aláírásgyűjtésbe is kezdtek,, de Ilie Bolojan korábbi polgármester félresöpörte a nyolcezer nevet tartalmazó beadványt, a kiválasztot thelyen pedig Ferdinand román király szobrát helyeztette el.

Ezért lett végül a vár a következő helyszín, ahol a trónon tizennyolc évet töltő I. Lászlónak korábban két szobra is állt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik