Kultúra

Mucsi Zoltán a Hadik új előzetesében elmagyarázza, mi a baj a lovakkal

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet
Újabb ízelítő érkezett a márciusban debütáló történelmi filmhez.

Lassítva repülnek a kardok és ugranak lovaikkal a huszárok a Hadik legújabb előzetesében, Mucsi Zoltán pedig megszakérti a paripákat. Az utóbbi időben történelmi filmek egész sora készült, ennek következő darabja a Hadik András magyar hadvezér által véghezvitt, és a történelem legnagyobb huszárcsínyének is nevezett menővert állítja középpontba. Hadik ötletes és bátor csellel foglalta el és sarcolta meg Berlint, majd mielőtt a porosz király seregei rajtaüthettek volna, csapatával távozott a városból.

A Nemzeti Filmintézet közleménye szerint a Hadik előkészítése éveket vett igénybe, a színészeknek készség szinten el kellett sajátítania a lovaglást és a közelharcot is, hogy minél több jelenetben alkalmazhassák őket dublőrök helyett. Ebben nem kis név segítette őket: a produkció azt a Steve Dentet szerződtette, aki több Marvel-film – köztük A galaxis őrzői és a Thor: Sötét világ – kaszkadőr koordinátora volt. A Hadikkal párhuzamosan az Indiana Jones és a sors tárcsája forgatásán is dolgozott.

A film szokás szerint ismert színészek egész sorát vonultatja fel, a főszereplők, Trill Zsolt, Molnár Áron, Horváth Lili, Szalma Tamás, Szabó Győző, László Zsolt és Julia Jukobowska mellett látható lesz Mucsi, Sághy Tamás, Bordán Lili, Reviczky Gábor, Lábodi Ádám, Hirtling István, Tordy Géza, Körtvélyessy Zsolt, Kovács Lajos és Derzsi János.

A Hadikot március 9-én mutatják be a magyar mozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik