Kultúra

Meghalt a 24 és a Star Trek színésznője, Annie Wersching

FRAZER HARRISON / GETTY IMAGES / AFP
FRAZER HARRISON / GETTY IMAGES / AFP
Az amerikai színésznő 45 éves volt, évek óta küzdött a rákkal.

Negyvenöt éves korában meghalt Annie Wersching amerikai színésznő, aki olyan sorozatokban szerepelt, mint a 24 vagy a Star Trek: Picard. A színésznő a számítógépes játékok rajongói számára sem ismeretlen, a 2013-as The Last of Usban és annak 2022-ben kiadott remake-jében is ő alakította a történet egyik fontos szereplőjét, Tesst. Werschingnél 2020-ban diagnosztizáltak daganatos megbetegedést, szervezete három évig küzdött a gyilkos kór ellen. Halálhírét sajtósa mellett férje, Stephen Full is megerősítette a Deadline-nak. 

Óriási lyuk tátong családunk szívén, de úgy hagyott itt minket, hogy legyenek eszközeink betölteni ezt az űrt. Ő volt az, aki megtalálta a csodát a legegyszerűbb pillanatban, akinek zene sem kellett ahhoz, hogy táncra perdüljön. Arra tanított minket, hogy ne várjunk a kalandokra, menjünk, és keressük meg azt magunk, hisz ott van mindenhol

– búcsúzott feleségétől Full, akivel három gyermeket neveltek együtt.

Wersching karrierjét a Star Trek-univerzumban kezdte, ahová később is visszatért: első szerepét a 2000-es évek elején játszotta a Star Trek: Enterprise-ban, húsz évvel később pedig már komolyabb szerepben is feltűnt, ő alakította a Star Trek: Picardban a Borg királynőt. Közel húszéves karrierje alatt szinte kizárólag sorozatokban játszott, jóformán a legtöbb ismertebb szériában feltűnt epizód- vagy mellékszereplőként: többek közt az Odaátban, a Döglött aktákban, a Dallas folytatásában, az NCIS-ben, a Hawaii Five-O-ban, a Bűbájos boszorkákban, a Vámpírnaplókban és a Castle-ben is. Egyik legfontosabb szerepe a 24-hez köthető, amelyben Renee Walker FBI-ügynököt alakította a hetedik és a nyolcadik évadban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik