Kultúra

Azonosítottak egy Anglia partjainál felfedezett XVII. századi hajóroncsot

Youtube
Youtube
Kiderült, hogy az angol-holland háborúban elsüllyesztett holland hadihajók egyikéről van szó, amin meglepően értékes tárgyak is utaztak.

Négy évvel ezelőtt kutatók harminckét méter mélyen, nem messze a kelet-angliai Sussex partjaitól bukkantak egy hajóroncsra, ami nemes egyszerűséggel a Eastbourne-i rejtélyes roncs nevet kapta, hiszen csak annyit tudtak kideríteni róla, hogy valamikor a XVII. században került a hullámsírba.

A megoldásra végül egészen mostanáig kellett várni – írja a The Guardianre hivatkozva az MTI –, hiszen kiderült:

az 1672-ben elsüllyedt hajó a Klein Hollandia nevet viselte, és névadó országa oldalán harcolt a második angol-holland háborúban.

Ez volt az a hadihajó, ami biztosította a Smyrna nevű flotta útját a Földközi-tengerről a La Manche-csatornán át Hollandiáig, egészen addig a pontig, míg a Sir Robert Holmes vezette angol flotta rájuk támadt.

A harcban a Klein Hollandia parancsnoka, Jan van Nes életét vesztette, a sérült hajó pedig rövidesen elsüllyedt.

A roncs jelenlétére már 2015-ben, vízrajzi felmérések során következtettek, így 2019-ben már hivatásos és önkéntes búvárok merültek le, majd gyűjtöttek össze számos tárgyat a tengerfenékről. A hajó maradványait dendrokronológiai módszerrel is vizsgálták, ennek segítségével tudták meghatározni a hajótestet alkotó faanyag korát.

A szervezetek közlése szerint a tengerfenékről a felszínre hozott tárgyak “figyelemreméltó” állapotban vannak, a leletek a “legszigorúbb védelmet” kapják.

A brit lap cikkében hozzátette:

olasz agyagedények és márvány csempekockák mellett egy ágyút is találtak, de a hajótest nagy részét is megőrizte a tenger:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik