Kultúra

Új előzetes érkezett a filmhez, amiben Adam Drivert dinók tévesztik össze a reggelivel

A 65 március 16-án kerül majd a magyar mozikba.

Röviddel karácsony előtt, mindenkit meglepve jelent meg a 65 című film első előzetese, amiben egy űrhajó zuhan egy ismeretlen bolygóra, a két túlélőt alakító Adam Driver, illetve Ariana Greenblatt számára rövidesen nyilvánvalóvá válik: a 65 millió évvel ezelőtti, nyugodtnak nem igazán nevezhető őslényekkel teli Földön landoltak.

Az akkor bemutatott két és fél perces részlet után most egy újabb érkezett, a dinoszauruszok pedig ebben sem tűnnek épp kedves kismacskának, hiszen minden vágyuk, hogy egy pofonegyszerű emésztési folyamat részeként a két embert kiadós reggelivé (vagy napszaktól függően tízóraivá, ebéddé, uzsonnává, illetve vacsorává) alakítsák.

A pilótát alakító Driver és mindig kéznél lévő fegyvere itt is megküzd néhány hegyomlásnyi, vagy épp csak ruhásszekrény méretű jószággal, a lány kalandjaiból azonban rovábbra is csak néhány másodpercet látunk:

A magyar premierre már csak másfél hónapot kell várni, így március 16. után bárki kiderítheti, hogy milyen, T-Rexeket eredményesen lenyugtató fegyverek lapulnak még a roncs rakterében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik