Kultúra

Dinnyés József ügynökként jelentett, de őt is megfigyelték

Czimbal Gyula / MTI
Czimbal Gyula / MTI

Éveken keresztül Deák fedőnéven jelentett a belső elhárításnak Dinnyés József magyar pol-beatzenész, akit azonban szintén megfigyeltek – derült ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által nyilvánosságra hozott rendőri dokumentumok szerint.

Az általa 1976 és 1979 közt készített jelentésekben jellemzően nem nevesíti az alanyokat, inkább általánosságokat írt le, igazán súlyos és terhelő információkat nem közölt, ettől függetlenül akadhattak hasznos adatok a belső elhárítás számára a Dinnyés által átadott anyagokban. Egyetlen alkalommal írt neveket, amikor budapesti festőket, köztük a nemrég elhunyt Bak Imrét nevesíti.

„1970-72-ben a festőművészek között egy kisebb csoport működött, amelynek tagjai voltak: Csiky Tibor, Keserű Ilona, Hencze Tamás, Szentjóby Tamás, Fájó János és Bak Imre. Úgy ismerték őket, mint a műszaki egyetem R klubjának törzstagjait. Közös alkotói tevékenységükben egy 1973-ban tartott, Új szerzemények című kiállítás, amelyet a Műcsarnokban rendeztek, okozott bizonyos törést, ami egyben a csoport fellazulását is eredményezte. Akinek ugyanis a művét megvették, az a többiek részéről a lenézését jelentette, mivel ezzel az elkötelezettségét fizették meg. A későbbiek során Bak Imre részéről egy kényszerű ‘Róbert bácsi’ magatartás tapasztalható a többi személy irányában, ami a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogy lehetővé teszi részükre különböző kiállítások rendezését. /A Népművelési Intézet munkatársaként ugyanis hozzá tartoznak a galériák/ Ezzel részint megőrzi a kapcsolatait velük, részint lehetőséget ad az általuk képviselt irányzatok propagálásához. Kapcsolatunk megítélése szerint Bak Imre nem elkötelezett művész, de érzelmileg kötődik az említett körhöz. Értékelés: A jelentés kapcsolódik a BM III/III-4-b. alosztály bizalmas nyomozásához. Tartalmát tekintve operatív értékű információ” – áll a jelentésében.

A dokumentumok szerint magát Dinnyést is megfigyelték, az egyik jelentésből kiderül: arról beszélt egy ügynöknek, hogy már látta a Beszélő – a Kádár-korszak egyik legjelentősebb szamizdata – negyedik számát, sőt, a címére minden hasonló kiadványt eljuttatnak.

Nem először merül fel Dinnyés neve ilyen kontextusban: Szőnyei Tamás 2005-ben írt könyvében, a Nyilván tartottakban írt arról, hogy a zenész ugyan jelentett, ezekkel komolyabban nem ártott senkinek. Dinnyésről régóta kering ez a pletyka, ám a zenész 2019-ben egy interjúban azt állította: ugyan megpróbálták beszervezni, sosem hódolt be, magát a „legbátrabb tűrtnek” nevezte.

A magyar Bob Dylannek is nevezett zenész 2021-ben, 72 évesen halt meg, életútjáról itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Dinnyés Józsefet megtűrte, de használni már nem tudta a hatalom
A 72 évesen elhunyt "Bob Dinnyésből" nem tudtak pol-beat sztárt csinálni a Kádár-rendszer kultúrpolitikusai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik