Kultúra

Bűnüldözőket készítenek fel Lengyelországban az ukrán műkincsek védelmére

Kateryna Rodak / Global Images Ukraine / Getty Images
Kateryna Rodak / Global Images Ukraine / Getty Images
Remélve, hogy így eredményesebben fülöncsípik majd a műtárgytolvajokat.

Nemzetközi workshopot szerveztek Varsóban az UNESCO közreműködésével, aminek során az Ukrajnával szomszédos országok bűnüldöző és igazságügyi tisztviselőit segítik a kulturális javak illegális kereskedelme elleni küzdelemben – írta meg az MTI.

A Rzeczpospolita című lengyel lap hírportáljának beszámolója Krista Pikkatot, az UNESCO kultúráért és vészhelyzetekért felelős igazgatóját idézte, aki arról beszélt, hogy Ukrajnában

a februári orosz támadás óta több mint 230 kulturális létesítményt rongáltak meg vagy semmisítettek meg,

majd emlékeztetett arra is, hogy a UNESCO korábban felszólította a műtárgyak és más kulturális javak kereskedelmében érintett szakembereket, illetve a nyilvánosságot, hogy tartózkodjanak a vásárlástól, ha alapos joguk van feltételezni:

azokat ellopták vagy illegálisan exportálták Ukrajnából.

Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter a rendezvény szerdai megnyitóján Lengyelország tapasztalatát emelte ki a háborús vesztességek kezelésében: rámutatott, hogy

a második világháborúban becslések szerint több mint 500 ezer műalkotás veszett oda a lengyel gyűjteményekből, 22 millió könyvet és mintegy 40 kilométernyi levéltári iratanyagot is elveszettnek tekintenek.

A pénteken véget érő háromnapos képzésen lengyel, szlovák, magyar, román és moldovai tisztviselők vesznek részt.

Az előadásokat ukrán művészettörténészek és régészek, az Interpol, az UNESCO, a Vám Világszervezet (WCO) és az ICOM szakértői mellett a lengyel ügyészség, a rendőrség és a határőrség képviselői tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik