Kultúra

Gyerekpornográfia miatt vádat emeltek a Sisi-filmben is játszó osztrák színész ellen

FLORIAN WIESER / APA / AFP
FLORIAN WIESER / APA / AFP

A bécsi ügyészség vádat emelt Florian Teichtmeister ellen, miután gyerekpornót találtak a számítógépén. A színész lakásán a rendőrök 22 adathordozón 58 ezer olyan fájlt találtak, amely gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléseket tartalmazott, írja a Euronews.

A 43 éves Teichtmeister több mint húsz éve játszik színpadon és filmekben, országosan ismert osztrák színész, aki számos filmben és sorozatban volt látható, és játszott továbbá Jancsó Miklós Oda az igazság című filmjében is, melyben Janus Pannoniust alakította. Most ő játssza Ferenc Józsefet a Fűző című filmben, melyet Ausztria az idei Oscar-díjra is nevezett. A Film & Music Austria (FAMA), vagyis az Oscar-díjjal kapcsolatos ügyekben illetékes osztrák szakmai testület azonban úgy döntött, hogy továbbra is kiáll a produkció jelölése mellett.

Teichtmeister ügyvédje szerint védence bűnösnek fogja vallani magát a közelgő tárgyaláson, de hangsúlyozta, hogy a színész személyesen senkinek sem ártott, a tevékenysége a digitális térre szorítkozott. Társulata, a Burgtheater 2023. január 13-án azonnali hatállyal elbocsátotta Teichtmeistert, és az ORF is leállította a vele készült filmek sugárzását. Florian Teichtmeister február 8-án áll majd bíróság elé, és legfeljebb két év börtönt kaphat, továbbá pszichoterápián is részt vesz.

Az osztrák kulturális miniszter időközben vizsgálatot indított, amiért Teichtmeister annak ellenére is játszhatott a Burgtheaterben, hogy már 2021 ősze óta cikkezett a média az ügyről, még a színész nevének említése nélkül. A színház szerint Teichtmeister kérdésükre tagadta, hogy vizsgálat folyna ellene, és eltitkolta az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik