Kultúra

Akkora siker lett, hogy áprilisig látogatható marad a Nemzeti Galéria Vaszary-kiállítása

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Közel három hónappal meghosszabbítja a Vaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítását a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), így a Vaszary János két tucatnyi, mindeddig lappangó munkáját is felvonultató tárlat január 15. helyett április 2-ig lesz látogatható.

A kiállításon bemutatott mintegy hetven műből huszonnégy eddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára: a múzeum gyűjteményében “lappangó” műveket

sehol sem reprodukálták korábban, hiszen közvetlenül a művész műterméből, illetve hagyatékából kerültek a közgyűjteménybe

– emlékeztet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a Nemzeti Galéria.

A szervezők kiemelték: Vaszary a XX. századi magyar művészet egyik legsokoldalúbb alakja, az 1890-es évek végén a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, aki később az impresszionizmus, az expresszionizmus, majd az art deco stílusában is alkotott.

A tárlaton bemutatott festmények a teljes életmű szinte minden korszakát tükrözik: a korai impresszionisztikus időszaktól az expresszív kompozíciókig, a párizsi art deco stílustól a Dunakorzó-képekig és a mediterrán hangulatú tengerparti jelenetekig.

A kiállítást a múzeum gyűjteményében található más Vaszary-remekművek, valamint magángyűjteményekből kölcsönzött, kevésbé ismert, sokáig lappangónak hitt főművek egészítik ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik