Kultúra

Bélyegre került az Iron Maiden

JF DIORIO / FTP1.GRUPOESTADO.COM.BR / AGÊNCIA ESTADO VIA AFP
JF DIORIO / FTP1.GRUPOESTADO.COM.BR / AGÊNCIA ESTADO VIA AFP

Tizenkét darabos bélyegkollekciót adott ki a brit Royal Mail, amellyel az Iron Maiden előtt tiszteleg – jelentette be hivatalos honlapján a banda.

A kollekció nyolc darab olyan bélyeget tartalmaz, amelyen turné közben, a színpadon látható a zenekar az elmúlt negyven évből, négyen pedig kabalafigurájuk, Eddie szerepel. Az Iron Maiden az ötödik zenekar, amely bélyeget kapott, ráadásul illusztris társaságba került így a banda: 2007-ben a Beatles, 2016-ban a Pink Floyd, 2020-ban a Queen, 2022-ben pedig a Rolling Stones előtt tisztelgett így a brit posta.

Steve Harris, az Iron Maiden vezére és basszusgitárosa szerint a banda óriási megtiszteltetésként éli meg, hogy arcképeik a bélyegekre kerültek.

Mindannyian teljesen megdöbbentünk –  jó értelemben –, amikor először hallottunk a kezdeményezésről, és legalább ugyanilyen némán álltunk, amikor először láttuk a bélyegeket. Hihetetlenül néznek ki, és sikerült megragadniuk a Maiden esszenciáját és energiáját

– nyilatkozta a zenész.


A zenekar menedzsere, Rod Smallwood szerint hihetetlenül megtisztelő, hogy az 1975-ben Londonban megalapított banda előtt így tiszteleg saját hazája. Hozzátette, kifejezetten megható a tudat, hogy a szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő még látta a bélyegeket, amelyeken nem utódja, Károly király, hanem még az ő sziluettje látható a sarokban. A bélyegeket január 5-től lehet megrendelni, január 12-től árulják majd őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik