Kultúra

Trill Zsolt huszárrohamot vezényel Berlin ellen a Hadik első előzetesében

Vertigo Media
Vertigo Media

Hadik Andrásnak, a legendás hadvezérnek állít emléket a Hadik című film, mely azt a nevezetes huszárcsínyt eleveníti majd fel, amikor 1757-ben Hadik huszárjaival elfoglalta és megsarcolta Berlint. A filmhez megérkezett az első előzetes, melyről anélkül is a hatvanas évek történelmi kalandfilmjei (így A kőszívű ember fiai és az Egri csillagok) jutna eszünkbe, ha a film rendezője, Szikora János nem nyilatkozta volna azt, hogy „olyan kalandfilmet álmodhattunk mozivászonra, amely a magyar filmtörténet klasszikusai, A kőszívű ember fiai és az Egri csillagok óta hiányzik a hazai mozgóképes palettáról.”)

Az előzetesben huszárok indulnak kivont karddal rohamra, lobognak a rizsparókák és dörögnek az ágyúk, ahogy kell. A film forgatása több mint hat hónapig tartott és idén februárban ért véget. Az 500 fős stáb a felvételek többségét Keszthelyen, Gyenesdiáson, Mohácson, Pécelen, illetve az NFI fóti Huszárik stúdiójában, a Gödöllő melletti Babatpusztán és Komáromban rögzítette.

A címszereplőt Trill Zsolt alakítja, Mária Terézia szerepében Horváth Lili látható. Mellettük játszik a filmben Szalma Tamás, Molnár Áron, Szabó Győző, Derzsi János, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor, Forgács Péter, Kovács Lajos, Mucsi Zoltán, Lábodi Ádám, Tordy Géza és még sokan mások.

A Hadik a Nemzeti Filmintézet támogatásával a B&L Line gyártásában készült, producere Nagy Endre (56 csepp vér, A rózsa éneke). A filmet mint mondtuk, a neves színházi rendező, Szikora János rendezte, technikai rendezője Dyga Zsombor, az akciójelenetei megtervezésében a hollywoodi kaszkadőrszakértő, Steve Dent (Robin Hood, Az ember gyermeke, Amerika kapitány) és Gulyás Kiss Zoltán működött közre. A film operatőre Győri Márk.

A Hadik 2023. március 9-től lesz látható országszerte a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik