Kultúra

Furcsa időutazás látni a Budavári Palota legújabb látványterveit

Nemzeti Hauszmann Program
Nemzeti Hauszmann Program
Nem csak a homlokzati díszek, illetve a régi kupola épül majd vissza.

Megszülettek a Nemzeti Hauszmann Program részeként Budapest ostroma előtti arcát súlyos összegekből visszanyerő Budavári Palota legújabb látványtervei.

Az Ybl- és Pro Architectura-díjjal is elismert Gutowski Robert tervei nyomán megvalósuló munkák részeként

néhány éven belül visszatér a tabáni és dunai homlokzat, így visszanyeri századfordulós arcát a mostanival nem teljesen megegyező helyen állt kupola,

és ismeretlen összegből újjáépítik

a Báltermet, a Buffet-galériát, a Habsburg-termet és a Tróntermet is.

Galéria
Nemzeti Hauszmann Program

Először az északi kapuzat – az egykori fogadószárny – épül majd vissza, sőt, a gépjárművel történő átjárás lehetőségét is megteremtik, így a jövőben ünnepi eseményeket is tarthatnak majd a szárnyban – mondta el Gutowski a Nemzeti Hauszmann Program által közzétett Facebook-poszt szerint.

A várható költségekről nem mesélő rövid írás kiemeli: a jövőben

a helyreálltott szakrális és történeti terek mellett időszaki kiállításoknak, művészeti galériáknak, kávézóknak, ajándék- és könyvesboltoknak, gyerekvilágnak, családközpontnak, illetve oktatási helyszíneknek

is otthont adó palota

Rákosi és Kádár alatti átépítése egy közel ezeréves hagyományt tört derékba, sebet ütve a közösségünket összefogó belső erőn, az önbizalmunkon és a fizikai örökségünkben,

de nem ejt szót arról, hogy a fegyverek 1945 februári elcsendesedése után a szétlőtt épületegyüttes egy több mint két évtizeden át tartó folyamat során, a kor legfontosabb műemlékes építészeinek közreműködésével nyerte el modern arcát, teljes helyreállításra pedig nem az ország vezetőinek rosszindulata, hanem az ország pénzügyi helyzete miatt nem volt remény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik