Kultúra

Megérkezett Rákay Philip Aranybulla-sorozatának előzetese

Négy helyett végül hat epizódra osztva adják le az év utolsó napjaiban.

Pénteken kiderült, hogy a vártnál végül két résszel hosszabb Aranybulla a Duna rövidesen érkező premiersorozatának részeként december 25. és 30. közt, este 8 órától tűzik majd műsorra, most pedig a Kriskó László rendezésében, Rákay Philip produceri munkájának köszönhetően megvalósult minisorozat előzetese is publikussá vált.

A Trill Zsolt és Veréb Tamás (II. András) mellett Törőcsik Franciskát (Gertrúd), Rátóti Zoltánt (János érsek), illetve Fenyő Ivánt és László Zsoltot is felvonultató Aranybulla első látásra látványosnak tűnhet, a képsorok, illetve a hangsáv együtt azonban minden lehetséges eszközzel azt sikítja, hogy valóban csak a tévéképernyőkre szánták, a látványvilág terén pedig a szakemberek megpróbáltak sokat markolni, de végül keveset fogtak:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik