Kultúra

Több mint ötvenéves pályáját összefoglaló nagykoncertet ad Presser Gábor

Lettner Krisztina / Eventim
Lettner Krisztina / Eventim
Az LGT legendája 2023. szeptember 30-án lép majd a színpadra.

Rövidesen egy teljes munkásságát felölelő koncerttel lép majd színpadra a hetvennégy éves Presser Gábor: a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas énekes-zeneszerző-zongorista 2023. szeptember 30-án áll majd az Aréna színpadára – olvasható a zenész Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Az először négyévesen zongorához ült, általános iskolai évei alatt Antal Imre által is tanított legenda tizenévesen fordult a zeneszerzés felé, amihez a Dob utcai felső szomszédjuk, a világhírű Szomorú vasárnap zeneszerzőjeként ismert Seress Rezső is adott neki ihletet, hiszen lemezeket és kottákat mutatott a fiatal Pressernek.

Az 1967-ben az Omega dalszerzőjévé, majd rövid ideig billentyűsként annak tagjává vált férfi 1971-ben részt vett a Locomotiv GT (LGT) alapításában, amivel legikonikusabb munkáit hozta létre.

Presser ezzel a hazai zenei élet kulcsszereplője lett, rövidesen pedig a színházi világban is feltűnt: 1973-ban a Vígszínház mutatta be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című Déry Tibor-adaptációját, amit azóta számos másik követett.

Az 1982-ben első szólólemezét is kiadó ikon Zorán, Kovács Kati és Katona Klári számos dalát is zeneszerzőként jegyezte, tehetségét pedig több mint ötven éves pályája során pedig egy sor kitüntetéssel ismerték el: 1990-ben Érdemes művész lett, 2003-ban Kossuth-díjat, 2004-ben pedig a Prima Primissimát vehette át, sőt, 2021-ben a II. kerület díszpolgára lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik