Kultúra

Zorán és a Quimby is fellép jövőre a Művészetek Völgyében

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Bejelentették az első fellépőket.

A 32. Művészetek Völgyében mások mellett Zorán, a Quimby zenekar és a Carson Coma is koncertet ad, de a fellépők között lesz a Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János is – közölték a rendezvény szervezői közleményben az MTI-vel.

A fesztivált jövő nyáron július 21. és 30. között rendezik, a koncerteken kívül színházi előadások is várják az érdeklődőket. A 32 esztendős Quimby zenekar három év kihagyás után tér vissza a Művészetek Völgyébe, ahol a Panoráma színpadon áll a közönség elé. Zorán a Cirque du Tókertben ad majd koncertet, a Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János a Völgy nagyszínpadára hozza el A Dal a miénk 2.0: Új dalokkal újratöltve című műsorát, amely az eltelt két év közös zenélésének eredményeként született. Az összeállítás a korábbi LGT-dalválogatás folytatása, új kompozíciókkal gazdagítva.

Fellép a tizedik születésnapját ünneplő Bagossy Brothers Company, valamint a Bëlga zenekar is, de lesz Carson Coma-koncert is, a Punnany Massif pedig csak a fesztiválon hallható Völgy Special-koncerttel készül huszadik születésnapjára. A fesztivál színházi kínálatában Duncan MacMillan Dolgok, amikért érdemes élni című darabját lehet megtekinteni Bereczki Zoltán előadásában, valamint Vecsei H. Miklós és Beck Zoltán közös, Kártyajáték című irodalmi estjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik