Kultúra

Meghalt Arányi Adrienn, az Operettszínház színésze

Az Aase-díjas színésznő 93 éves volt.

Gyászol a színházvilág, 93 éves korában meghalt Arányi Adrienn, a Budapesti Operettszínház örökös tagja, az Állami Déryné Színház egyik alapítója.

Arányi gyerekkora óta előadóművésznek készült: már ötévesen táncolt, Lakner Bácsi Gyerekszínházában játszott, majd évekig a Magyar Rádió gyermek- és ifjúsági adásaiban volt hallható. Ezt követően előbb Makay Margit Színiiskolájában tanult, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Egyike volt az Állami Déryné Színház alapítóinak, amelyet 1951-ben indítottak útjára, később ebből és a 25. Színház összevonásából lett a 2012-ig működő Budapesti Kamaraszínház.

1962-től az Operettszínházban játszott egészen 1987-es nyugdíjazásáig, ám azt követően sem hagyta ott a színházat, egészen 2016-ig vállalt szerepeket. 2005-ben kapta meg a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat.

Ajánlott videó