Kultúra

Falusi kocsmában pálinkázott a Margaret Island – klippremier

Vince Liza / Margaret Island
Vince Liza / Margaret Island

A Margaret Island nyáron már néhány koncerten játszotta a Szeszélyes című dalt, az első sorokban már meg is tanulták a szöveget nyár végére. A dalhoz most videoklip is készült, különös, játékos hangulatban. A klipben a rapper Beton.Hofi, azaz Schwarcz Ádám is feltűnik.

Íme, a klip:

Füstös Bálint, a zenekar gitárosa elmondta, a dal még a fonyódi karanténjuk alatt született, amikor már túl régóta éltek összezárva, így már nem volt kedvük a fegyelmezett munkához, így csak elkezdtek játszani, a dal pedig ebben az ellazult állapotban született.

Ezt a hangulatot tükrözi valahol a dalhoz forgatott klip is. Imádom a trasht, számomra kifejezetten üdítő volt ez a forgatás a pálinkázással, kiskocsmákkal, folyamatos improvizálással. Semmit nem terveztünk el előre, nekiindultunk a rendezőnkkel, Miki357-el és egy kis kézikamerával, és felvettük, amit épp jónak láttunk. Ebbe belefért az állatkert, a kocsin éneklés vagy épp a mosdóban táncolás is

– mondta el Lábas Viki, a zenekar énekesnője.

A klip forgatása ugyan kicsit hektikusra sikeredett, az elkészült klipet kifejezetten szeretem. Külön köszönet Beton.Hofinak, aki jó házigazda módjára végigvezetett minket a faluban és az egyik helyi kocsmában, sőt, végül cameózott is egyet a klipben. Eklektikus lett a végeredmény, és most szó szerint családias volt a forgatás

– mesélte Törőcsik Kristóf. A Szeszélyes is fel fog csendülni a zenekar idei utolsó budapesti nagykoncertjén, december 17-én az Akvárium Klubban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik