Kultúra

Nyelvkönyvvel segítették az olasz harctérre induló amerikai katonákat

eBay
eBay
Az 1943-ban kiadott füzet sokat segíthetett abban, hogy megértessék magukat, a kiejtés azonban biztosan nem lett tökéletes.

Az amerikai hadsereg alig néhány oldalas nyelvkönyveket is adott a második világháborúban az európai harcterekre induló katonáinak – ezek egy olasz-angol kétnyelvű példája bukkant fel nemrég az évtizedes fotókat bemutató Historical Photographs Facebook-oldalán.

A szűkszavú poszt semmiféle részletet nem árul el, az azonban jól látszik, hogy az anyagot összeállító csapat a legfontosabb mondatok angol és olasz verziója mellett az amerikaiakat segítő fonetikus átiratot is feltüntették benne:

A képen látható zöld kiadás mellett egy valamivel ellenállóbb verzióban is kiadott – előbbi alig kilencven, barna kötésű társa azonban közel kétszáznegyven oldalas volt – kétnyelvű szótárat nyilvánvalóan csak belső felhasználásra szánták, erre pedig a címlap mellett az első oldalon is felhívták a figyelmet.

A kiejtés helyességében ez persze nem segített, így a különböző mondatok akár úgy is hangozhattak, ahogyan azt a Becstelen brigantyk egyik jelenetében is hallhattuk:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik