Kultúra

A Stranger Things producerei sírtak, amikor meghallgatták, mi lesz a fináléban

Netflix
Netflix
A Duffer fivérek meséltek arról, hogy készülnek a sorozat zárására.

Pár hete benyújtottuk az első forgatókönyvet, és már a másodikon dolgozunk. Teljes gőzzel megyünk előre

– mondta Ross Duffer, aki testvérével, Matt Dufferrel hozta létre a Netflix legnépszerűbb sorozatát, a Stranger Thingset. A fivérpár vasárnap, egy Los Angeles-i rendezvényen osztott meg műhelytitkokat a közönséggel, hogy a nézettségi rekordokat döntő negyedik évad lezárása után hogyan készülnek a fináléra. Elmondták, hogy a kezdetekkor elámultak azon, hogy a Netflix hagyja őket a saját útjukat járni, de a második évadban már az írókkal együtt nagyjából kitalálták a teljes háttértörténetet, ami kibomlik majd az utolsó évadban. Tudják, hogy sok cselekményszálat futtatnak párhuzamosan, de mindegyiket rendesen el akarják varrni. Egyelőre csak néhány ember tudja, mi lesz a történet vége, köztük a Netflixes producerek, ugyanis a Duffer testvérek egy kétórás találkozón pitchelték a tervüket a záró évadra.

Elértük, hogy az executive producerek elsírják magukat, amit jó jelnek véltünk, hogy sikerült. Korábban csak akkor láttuk sírni őket, amikor a költségvetést beszéltük át

– mondta Matt Duffer, mire az egyik producer, a beszélgetésen szintén részt vevő Shawn Levy sietett hozzátenni, hogy ezek most másfajta könnyek voltak. Az alkotók még arról beszéltek, hogy a zárlat mind a négy eddigi évadot megidézi majd, hangulatában igyekeznek visszatérni az elsőhöz, ám léptékében sokkal inkább a negyedik grandiozitása lesz jellemző.

Kapcsolódó
Eposzi dörrenéssel zárult a Stranger Things 4. évada
Megérkezett a Stranger Things 4. évadjának második felvonása a két zárórésszel, amelyek külön-külön is kitettek volna egy nagyjátékfilmet – de nem csak a filmidő miatt hasonlítható egy mozihoz a sorozat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik