Kultúra

Elfogyott a számítógépek munkakedve, így félbeszakadt egy előadás az Örkény Színházban

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A nézőtéren ülők más időpontban újra láthatják majd az előadást, de akár vissza is kérhetik a jegyeik árát.

Meglepő esemény történt a közel húsz éve működő Budapest Örkény István Színházban: Az ajtó előadása a technika ördöge miatt szakadt félbe.

A teátrum saját Facebook-oldalán megjelent, Mácsai Pál igazgató által írt rövid közlemény szerint a színpadi-szcenikai világítás, illetve a vetítés és a hangosítás együttes vezérlése már jó ideje számítógépes rendszerekkel történik – nem is akármilyenekkel, hiszen a rendszer minden fontos eleméből legalább kettő működik, így ha az egyik meghibásodik, a másikkal mindenféle látható jel nélkül végig lehet csinálni az előadást.

A számítógépek most azonban együtt romlottak el, így

a reflektorok irányíthatatlanul villogtak, ezt a hibát pedig semmilyen módszerrel nem tudták elhárítani.

Az okokat mostanra megtalálták, az alkatrészek cseréje megtörtént, így a színház újra nyitva áll a nézők előtt, sőt, a félbeszakadt előadást január 28-án újra megtartják majd, amin a megvásárolt jegyekkel természetesen mindenféle további teendő nélkül részt lehet majd venni.

Amennyiben ez az időpont valakinek mégsem felelne meg, akkor több másik időpont között is lehet választani, vagy akár a jegyek árát is visszaadják.


A részletek a színház Facebook-posztjában olvashatók, ami teljes hosszában itt érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik