Kultúra

Johnny Depp fellebbezett a volt feleségével folytatott perében

Venla Shalin / Redferns / Getty Images
Venla Shalin / Redferns / Getty Images
Ügyvédei az egyik vádpontban hozott ítéletet tartják hibásnak.

Johnny Depp nagyrészt megnyerte ugyan a volt felesége, Amber Heard elleni sok millió dolláros rágalmazási pert, a nő viszontkeresetének egy pontjában azonban színésznő javára ítéltek, így Depp fellebbezett a döntés ellen – írta az MTI.

A Karib-tenger kalózai egykori sztárjának ügyvédei szerint a nő javára hozott döntés végzetesen hibás volt, ezt pedig orvosolni kell – persze amellett, hogy a per többi vádpontjában a már meghozott ítélet marad érvényben.

Heardnek ebben a döntésben

kétmillió dolláros, azaz 825 millió forintos kártérítést ítéltek,

hiszen a bíróság döntése szerint Depp közvetetten felelős azért, hogy egyik ügyvédje, Adam Waldman 2020-ban a Daily Mailnek azt mondta:

a nő bántalmazási vádja átverés,

ezt pedig a bíróság rágalmazásnak ítélte.

A brit PA hírügynökség birtokába került dokumentum szerint a színész ügyvédei úgy gondolják, hogy a bíróságnak helyt kellett volna adnia Depp kérelmének, amiben bizonyíték hiányában kérte a viszontkereset elutasítását.

A hosszan húzódó per végén a bíróság egyébként jórészt Depp javára döntött, majd Heardöt 15 millió dollár megfizetésére ítélte – a fellebbezéssel most ez az összeg változhat meg.

Az ítélet óta Depp megkezdte visszatérését a film és a zene világába: augusztusban kiderült, hogy huszonöt év után újra játékfilmet rendez, aminek középpontjában Amedeo Modigliani olasz festő és szobrász élete áll majd, néhány napja pedig zenekara, a Hollywood Vampires turnéját jelentették be, aminek részeként 2023. július 18-án a Papp László Budapest Sportarénában áll majd színpadra Alice Cooper, Joe Perry és Tommy Henriksen társaságában.

Kapcsolódó
Jövőre Budapesten koncertezik Johnny Depp és Alice Cooper zenekara
A Hollywood Vampires jövő júliusban lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik