Kultúra

Az indiánok teremtéstörténetét meséli el a Nyócker rendezőjének új filmje

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet
Itt a Kojot négy lelke előzetese.

Új mozifilmmel jelentkezik Gauder Áron, a nagy sikerű Nyócker! rendezője. A Kojot négy lelke című egész estés animációs filmben az indiánok varázslatos teremtéstörténetét a mitikus Kojot kalandjain keresztül ismerhetjük meg, és 2023. március 16-tól lesz látható a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában – írja sajtóközleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Az NFI támogatásával, a Salamon király kalandjait és a Lengemeséket is jegyző Cinemon Entertainment gyártásában készült, száz alkotó több mint ötévnyi munkájának eredményeként született filmhez az Robbit Creative által készített első előzetest is közzétették:

A Bereményi Géza és Gauder Áron forgatókönyvéből készült film állatokkal benépesített, folyton alakuló világában az indiánok mitikus figurája, a bajkeverő Kojot harcát láthatjuk majd a harmóniára törekvő Teremtő Öreggel, de a Kojot négy lelke az indiánok gondolkodását, illetve a természettel való önzetlen kapcsolatát is bemutatja majd, emlékeztetve arra, hogy

az emberiség előtt álló kihívások egyetemesek, és mindannyiunknak meg kell találnunk a helyünket a teremtmények között, az élet nagy körforgásában.

A közlemény hozzáteszi: a természethez és minden élőlényhez szorosan kötődő indián kultúra erkölcse és bölcsessége a modern környezetvédő és zöld mozgalmakhoz is közel áll, a film pedig ezt a gazdag, varázslatos és erőteljes tudást frissen és újszerűen akarja vászonra vinni.

A filmterv megszületése előtt Gauder Áron és a Cinemon Entertainment kétrövidfilmet készített indián mesék alapján: a Kojot és a Szikla, valamint a Kojot és a sápadtarcú jelentős nemzetközi fesztiválsikereket értek el, világszerte számos díjat gyűjtöttek be, így többek közt Annecy-ban, az ottawai, a hirosimai, a Los Angeles-i, illetve az Anima Mundi animációs fesztiválokon is sikerrel szerepeltek.

A munka az idei év elején még Minden a rokonom munkacímen futott, akkor további részleteket is közzétettek róla.

Kapcsolódó
A Nyócker után az indiánokról készít filmet Gauder Áron
A Minden a rokonom 2023 elején kerülhet a mozikba, most megérkeztek az első fotók az indiánok teremtéstörténetét bemutató animációs filmből.

A mozifilm producere Temple Réka, a rajzokat maga a rendező, Gauder Áron készítette, az animációs rendező Baumgartner Zsolt volt, a zenéket pedig autentikus indián dalokból állították össze.

A főszereplők hangját Bozsó Péter, Papp János, Pikali Gerda és Széles Tamás adja majd, a további szerepekben pedig Vida Bálintot, Vida Sárát, Scherer Pétert, Bolla Róbertet, Kautzky Armandot, Előd Álmost, Debreczeny Csabát, Vida Pétert, Schneider Zoltánt, Kis-Kovács Lucát és Faragó Andrást hallhatjuk majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik