Kultúra

Dokumentumfilm készül Ed Sheeranről, ami a magánéletébe is bepillantást enged majd

Jamie McCarthy / Getty Images
Jamie McCarthy / Getty Images
Persze csak akkor, ha annak a részletnek köze van valamelyik dalához.

Dokufilmet készítenek a harmincegy éves Ed Sheeranrőlírta meg a Variety, ami néhány részletet is megosztott.

A lap szerint a hírt maga a zenész erősítette meg a The Sun brit bulvármagazinnak, és arról beszélt, hogy hosszú beszélgetésen vannak túl, hogy eldöntsék, mit is kellene megmutatni belőle.

Az április óta turnézó, 2023 szeptemberéig úton lévő Sheeran hozzátette:
a film a magánéletének különböző részeibe is bepillantást enged majd –

feltéve persze, hogy azoknak van bármiféle köze a dalaihoz, vagy dalszövegeihez, különben mégis mi értelme lenne az egésznek.

Az ígéretesen hangzó kijelentés miatt teljes joggal remélhetjük, hogy szó esik majd a szerelmes dalok éneklésekor fellépő heveny gázképződésről is:

Kapcsolódó

A zenész a lapnak arról is mesélt, hogy a magánélete és a karrierje közt sikerült meghúznia a határt, így továbbra is Suffolkban él Los Angeles helyett.

A sztárként való életem akkor folyik, mikor New Yorkban vagyok, itthon azonban barát, apa, férj és fiú vagyok.

Nem ez lesz egyébként az első eset, mikor Sheeran a stadionok és klubok színpadán kívül is kamerák elé áll, hiszen 2017-ben a Trónok harcába, 2019-ben pedig Danny Boyle Beatles-filmjében tűnt fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik