Kultúra

Prohászka Ottokár V. kerületi díszpolgárrá választását szorgalmazza a Mi Hazánk

Tolnai Világlapja / Wikimedia Commons
Tolnai Világlapja / Wikimedia Commons
Ma van Prohászka születésének 164. évfordulója.

Prohászka Ottokár (1858-1927) püspök, egyházi szónok, író, a keresztény nemzeti gondolat megfogalmazójának díszpolgárrá választását szorgalmazza az V. kerületnél a Mi Hazánk Mozgalom – áll a radikális párt az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Vékony Csongor, a Mi Hazánk budapesti elnöke hétfőn sajtótájékoztatón közölte:

levélben fordultak az V. kerülethez azt kérvényezve, hogy Prohászka Ottokár számára díszpolgári címet adományozzon az önkormányzat.

Lantos János, az ellenzéki párt munkaügyi kabinetének elnöke arról beszélt, a díszpolgári cím adományozása mellett arra is szükség lenne, hogy Prohászka Ottokár szellemiségét, eszmeiségét

ápoljuk és aktívan beemeljük a nemzeti identitáspolitikába.

Prohászka tanítása, világnézete felette áll aktuálpolitikai irányzatoknak – folytatta, majd hozzátette:

az ember lelkéből kiirthatatlan megnyilvánulási formákra építette gondolatiságát.

Ezek közt

Isten keresése, a krisztusi hit, a hazaszeretet, a szociális érzékenység és a társadalmi igazságosság utáni vágy

is szerepel – mondta, majd arról beszélt, hogy Prohászka Ottokár szeretetteljes hozzáállására

a jelenleg kibontakozó magyarországi válságban is óriási szükség lenne.

A Mi Hazánk politikusai a numerus clausus bevezetését is támogató, máig nem egyértelműen pozitív megítélésű Prohászka születésének 164. évfordulója alkalmából mindezek mellett koszorút helyeztek el a Budapesti Egyetemi Templomnál is, ahol utolsó beszédét tartotta: a szószéken kapott agyvérzést, majd rövidesen elhunyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik