Kultúra

Ötven éven át csak gyanították, de most kiderült: valóban leszbikus a Scooby Doo-sorozat egyik karaktere

A mindig narancssárga garbót hordó Velma és egy divattervező találkozása hozott meglepő fordulatot.

A kilencvenes években felnőtt magyaroknak a félénk dán dog és négy tizenéves barátja kalandjait bemutató Scooby-Doo fontos alapélményt jelentett, hiszen a természetfelettinek látszó rejtélyeket megoldó csapat az idén épp harminc éve létező Cartoon Network egyik legnépszerűbbje volt.

A tengerentúlon 1969 óta futó, számos különkiadást, élőszereplős adaptációt, sőt, mozifilmet is kapott sorozat narancssárga garbót viselő, szemüveges Velma Dinkley-jéről – aki sokszor a csapat egyetlen épeszű alakjának tűnik – hosszú évtizedek óta gyanítják már a rajongók, hogy a saját neméhez vonzódik, ezt azonban egészen mostanáig nem sikerült egyértelművé tenni.

A Halloween apropóján érkező különkiadás, a Cartoon Network-ön október 14-én bemutatkozó Trick or Treat Scooby-Doo! most végre pontot tesz a vita végére, hiszen a nő (akinek hangját Kate Micucci adja) az egyik jelenetben a több rejtélyt is megoldó divattervezővel, Coco Diablóval (Myrna Velasco) találkozik, a reakció pedig félreérthetetlen:


A Scooby Doo-mozifilmeket író James Gunn már húsz évvel ezelőtt megpróbállt rávilágítani ugyanerre – írja a Collider:

eszerint a 2001-ben írt forgatókönyvében Velma egyértelműen meleg volt, de a stúdió nem fogadta el ezt a jelenetet, sőt, a nőt a folytatásban egy heteroszexuális kapcsolatban is láthattuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik