Kultúra

A Verzión debütál a szlovák újságíró-gyilkosságról szóló film és a Mariupolban megölt litván rendező utolsó alkotása is

Verzió Filmfesztivál
Verzió Filmfesztivál

Mit tudunk egyénileg tenni a klímaváltozás, egy elnyomó rezsim vagy diszkrimináció ellen? Hogyan állnak az újságírók a cenzúrához? Mi történik a brazil esőerdőkben? Hogyan élik túl az emberek nap mint nap a háborút vagy a blokádot?

– ezekre az aktuális kérdésekre és égető témákra keresi a választ a Verzió több mint 70 kreatív dokumentumfilmje, amelyek legtöbbje először lesz látható Magyarországon. A fesztivált november 8-20. között rendezik meg Budapesten és öt vidéki városban a mozikban, majd országszerte online.

A dokumentumfilmes fesztivál idei kínálata tele lesz bátor főszereplőkkel, és a Verzió meghívására a filmek elhivatott rendezőivel is lehet majd találkozni. Segítségükkel, valamint újságírók, aktivisták és akadémiai meghívottaink részvételével elmerülhetünk a legaktuálisabb nemzetközi és hazai emberi jogi témákban – írják a szervezők a közleményben. Sarkisova Oxana, a fesztivál igazgatója így foglalta össze a Verzió küldetését:

A dokumentumfilmesek elkötelezett és gyakran vakmerő krónikások, akik sokszor komoly árat fizetnek azért, hogy a nézőknek lehetőségük legyen megismerni, kapcsolatba lépni és együttérezni. Szubjektív, magával ragadó munkáik értékes bizonyságtételei zaklatott korunknak, amelyek megnyitják a szíveket és az elméket.

Az idei filmválogatás sok égető emberi jogi témát felölel a sajtószabadságtól, a nőjogi témákon át, a háborúk és elnyomás alatt élő emberek mindennapjaiig. A magyar versenyprogramban idén tíz friss alkotás lesz látható, a részletes program október közepén érkezik.

Magyarországon először lesz vetítve az Egy újságíró meggyilkolása (The Killing of a Journalist, r.: Matt Sarnecki). 2018-ban Ján Kuciak szlovák újságírót és menyasszonyát brutálisan meggyilkolták szlovákiai otthonukban. Haláluk a legnagyobb tiltakozást inspirálta Szlovákiában a kommunizmus bukása óta. A történet váratlan fordulatot vett, amikor egy forrás kiszivárogtatta a gyilkossági ügy titkos aktáját a meggyilkolt újságíró kollégáinak.

Szintén Magyarországon először a Verzión lesz látható a f@ck this job, Vera Krichevskaya filmje. Natasha egy újgazdag, sikeres nő, aki hírnevet és álmai megvalósítását keresi. Elhatározza, hogy független tévéállomást indít Oroszországban. Ellenzéki riportereket fogad fel, és „gyermeke”, a Dozhd TV gyorsan a politikai és szexuális szabadság magányos szigetévé válik, az egyetlen független hírtelevízió, amely túlélte Putyin leszámolását a szabad médiával.

Miután az Egyesült Államok kivonult Afganisztánból, a tálibok sokkal gyorsabban vették át az irányítást, mint azt bárki elképzelte volna, és azonnal hozzáláttak a szabadságjogok radikális visszaszorításához. Az Oscar-díjas rendező Matthew Heineman legújabb dokumentumfilmje, a Visszavonulás az amerikai evakuálás és az afgán kormány megdöntése közötti rövid időszakban készült, ahol Sadat vezérőrnagy és a 215. hadtest útját követve pillantást vethetünk a végtelen háború befejezésének következményeire.

Az Antropocén szekcióban minden évben a környezetünket érintő filmek kerülnek beválogatásra. Ilyen a Föld életre-halálra, amely lélegzetelállító képekkel mutatja be, hogyan tudják felvenni a harcot az Uru-eu-wau-wau őslakosok az esőerdők pusztítása ellen. Felvértezik magukat új technológiákkal: drónok figyelik az esőerdő kivágását, és egy speciális médiacsapat is összeáll, hogy őszinte riportjaikat közvetítse a világnak. Ez döntő fontosságúnak bizonyul, amikor a Covid-19 rohamosan terjed Brazíliában is, és az Uru-eu-wau-wau a vírustól való félelmében elszigeteli magát a környező világtól. Számtalan díjat bezsebelt, köztük az idei Sundance legjobb nemzetközi dokumentumfilmjének járó elismerését, valamint Cannes-ban a Golden Eye díját, a Minden, ami lélegzik. Shaunak Sen filmje egy testvérpárról szól, akik Új-Delhi apokaliptikus levegőjében és az egyre fokozódó erőszakban, életüket a viharos idők egyik áldozatának, a fekete kánya madarak védelmének szentelik.

A Verzió a DocuDays UA filmfesztivállal közösen friss ukrán dokumentumfilmeket is bemutat, amelyek a háború borzalmain túl különleges emberi történeteket helyeznek előtérbe a kifejezetten ukrán filmeknek dedikált, Szolidaritás UA szekcióban. A Verzió az In Memoriam Mantas Kvedaravičius szekcióval szeretne tisztelegni az idén Mariupolban elhunyt litván filmrendező munkássága előtt. Kvedaravičius sokadjára dolgozott Mariupolban, az ágyútűzben élő városról szóló első filmjét 2016-ban mutatta be a Verzió. Filmje szereplőit felkeresve idén tavasszal folytatta a forgatást, hogy dokumentálja a bombázások alatti életet az ukrán városban. Áprilisban az orosz megszállók megölték a 46 éves rendezőt. A Verzión látható lesz a korábban megjelent Mariupolis és a Mariupolis 2, amely az orosz-ukrán háború alatti mindennapi túlélés erőteljes dokumentációja.

A Verzió keretében teret kapnak a dokumentarista megközelítés új formái is, a filmes műfajok határterületen mozgó alkotások. Így a programba visszatér a Vektor VR szekció, amelynek keretében olyan friss nemzetközi VR-alkotásokat állítanak ki, amelyek egy-egy új nézőpontot kínálnak különböző problematikák értelmezésére: a nézők/élményszerzők az emberi érzelmek és motivációk belső világába valamint ritkán látható helyszínek, élethelyzetek kontextusába is betekintést kaphatnak. Ezentúl idén debütál előszőr a Verzió és a Primanima közös animációs filmes szekciója, az AniDoc, valamint először kerül megrendezésre a Young Critics filmkritikus workshop. A szakmai programok iránt érdeklődők további részleteket a fesztivál weboldalán találhatnak.

A mozikban Budapesten november 9-16. között lehet megnézni a filmeket, míg Budapesten kívül a Szabad Terekkel karöltve Debrecenben, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten vetítenek válogatásokat a filmekből. A fesztivál online filmtára, a Verziótéka, pedig november 14-20. között várja azokat, akik online szeretnének csatlakozni a 19. Verzióhoz. A fesztivál pontos programja hamarosan elérhetővé válik hivatalos online felületen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik