Kultúra

Trill Zsolt katonaszökevénynek számít Ukrajnában

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI

A múlt héten bemutatott Magasságok és mélységek főszereplőjével, Trill Zsolttal készített interjút az Index, melyben a kárpátaljai színész arról beszélt, ő is megkapta a behívóját, és arra a kérdésre, mikor járt otthon utoljára, ezt válaszolta:

Karácsonykor, és nagyon sokáig nem is mehetek már haza, hiszen minket már behívtak. A kijevieket nem hívják be, de minket kárpátaljai magyarokat kivétel nélkül.

Trill szerint akármi is lesz a háború vége, számukra nagy lesz a baj:

Az ott élő százötvenezer magyartól, akik a szovjet világban is nyugodtan használhattuk a nyelvünket, élhettük meg magyarságunkat, most elvehetik azt. Még az idén. Azokról a tapasztalatokról beszélek, melyeket harminc éven keresztül megéltünk Ukrajnában.

Trill Zsolt – aki jelenleg a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház társulatának tagja – beszélt a színházi világon belüli háborúskodásról is:

Mindenkinek elege van belőle, de ez ugyanolyan bonyolult, mint az orosz–ukrán háború. Egészen másról van szó, mint amit a felszínen látunk. Arról a másról nagyon kevesen beszélnek. Ugyanaz történik körülöttünk is, mindenkinek elege van már az egészből, de mindenkinek van egy kikeményedett véleménye. Magyarországon a focihoz és a színházhoz mindenki ért. Csinálni persze kevesen tudják

– mondta az 50 éves színész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik