Kultúra

Oroszország nem nevez filmet a 2023-as Oscarra

Bryan Bedder / Getty Images
Bryan Bedder / Getty Images
Nem szállnak be a legjobb nemzetközi filmért való versenybe.

Az Orosz Filmművészeti Akadémia idén nem nevez alkotást a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért folyó versengésbe – jelentette be az intézmény hétfő este.

Az akadémia illetékes bizottságának elnöke, Pavel Csukrad ennek kapcsán közölte: a döntésről nem egyeztettek vele, így bejelentette lemondását.

A nevezés elmaradására a Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatójaként ismert Nyikita Mihalkov filmrendező a TASZSZ orosz hírügynökségnek reagált, és feleslegesnek minősítette a nevezést:

Azért kiválasztani egy filmet, hogy egy olyan országban képviselje Oroszországot, amely jelenleg végső soron tagadja Oroszország létét, nos ez egyszerűen értelmetlen

– fogalmazott, majd emlékeztetett arra is, hogy korábban javasolta az Oscar-díj “eurázsiai” megfelelőjére, ezt a tervét pedig azóta sem adta fel.

Mihalkov 1995-ben, a sztálinista diktatúrát ábrázoló Csalóka napfény című filmjéért Oscar-díjat kapott a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájában. Ezen kívül orosz film 1968-ban – Szergej Bondarcsuk Háború és békéjének köszönhetően –, illetve 1981-ben – Vlagyimir Mensov Moszkva nem hisz a könnyeknek című filmért – kapott Oscar-díjat.

Az Oscar-jelöléseket 2023. január 24-én jelentik majd be, a díjátadó gálát pedig március 12-én rendezik majd Los Angelesben. Magyarországról a még be sem mutatott Blokád vesz majd részt a versenyben.

Kapcsolódó
A taxisblokádról szóló Blokádot nevezi idén Magyarország az Oscarra
A filmet a mozikban október 20-án mutatják majd be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik