Kultúra

Gárdos Péter nem készíthetett filmet Semmelweis Ignácról, így írt róla egy könyvet

Open Books / Youtube
Open Books / Youtube
Filmpremiernek álcázott eseményen mutatták be Gárdos Péter új regényét.

Bemutatkozott Gárdos Péter író-rendező Semmelweis Ignác rövid boldogsága című kötete, amihez egy fiktív film előzetesét is társították – írtuk meg hétfőn, a rövid mozgóképet elsőként bemutató cikkünkben.

A hétfő este, a budapesti Corvin Mozi Latabár termében tartott bemutatón a Népszava híre szerint előbb Geszti Péter állt a színpadra, akinek élete nagy vágya volt, hogy Gárdossal közösen alkosson, álmuk, a nagy Semmelweis Ignác-film azonban nem valósulhatott meg.

Több forgatókönyvet is beadtunk, és úgy jártunk, mint magyar filmkészítők jelentős része

– mesélte, majd hozzátette: úgy gondolta, hogy ideje a vásznon is elmondani az igazságot a legendás orvosról, akinek az élete az évtizedeken át mesélt történetekkel ellentétben tragikus volt, hiszen

saját kora nem akart tudomást venni róla, a felesége pedig akadémikus társai segítségével bolondok házába záratta, ahol két héttel később agyonverték.

A producer-zenész és Gárdos első vázlataik megszületése után támogatást is kapott a Nemzeti Filmintézettől, rövidesen azonban kiderült, hogy nem egyedüliként versenyeznek a lehetőségért, amit végül az NFI-rendszer legsikeresebb producere, Lajos Tamás kapott meg, és a Sorstalanságot is jegyző Koltai Lajos 2,26 milliárd forintos állami támogatással visz vászonra.

A megfelelő helyre mentünk a pofonért

– összegezte a lényeget Geszti, aki az NFI elutasító levelének egy mondatát is kiemelte:

a szervezet a visszautasítás okaként arról írt, hogy más koncepció mentén képzelik el Semmelweis életének ábrázolását.

Gárdos ezzel persze nem adta fel, hiszen az anyagot szépirodalmi művé dolgozta át, sőt, egy egyperces fiktív filmajánlót is készített mindehhez, ami a 24.hu-n mutatkozott be először:

Kapcsolódó
Az is bolond, aki zsenivé lesz Magyarországon – ilyen lenne Thuróczy Szabolcs az el nem készült Semmelweis-filmben
Gárdos Péter eredetileg filmnek szánta, végül regényben dolgozta fel Semmelweis Ignác tragédiáját. De azért forgatott hozzá egy álelőzetest, ami a 24.hu-n debütál.

Az elutasításról, illetve a magyar művészeti életben kialakult helyzetről a Szamárköhögést is jegyző alkotónak a Brezsnyev-érában mellőzött, pénzforrásaitól is elzárt Tarkovszkij jutott eszébe, akiért a rendezők minden hónapban gyűjtést rendeztek, majd a tizenegy éven át rendszeresen összegyűlt nagy összegeket titokban a lábtörlője alatt helyezték el.

El tudják képzelni, hogy Magyarországon egy sorsüldözött rendezőt, írót, tudóst, orvost támogassa az értelmiség?

– tette fel a nagy kérdést, amire élesben remélhetőleg sosem kell majd választ adni.

Olvasói sztorik