Kultúra

Alan Rickman halála után megjelenő naplójában árulja el, miért tartott ki Piton szerepe mellett

Warner Bros. Heyday Films / Collection Christophel via AFP
Warner Bros. Heyday Films / Collection Christophel via AFP

Hamarosan megjelenő naplójában ír róla Alan Rickman, hogy miért tartotta meg Perselus Piton professzor szerepét a Harry Potter-sorozatban. A naplóból a Guardian idéz egy részletet, amely szerint 2005-ben Rickmant prosztatarákkal diagnosztizálták, és azonnal elkezdték a kezelését. Ekkor kellett döntenie arról is, hogy továbbra is vállalja-e a részvételt a Harry Potter-filmadaptációkban.

2005 nyarán jelent meg az eredeti regénysorozat hatodik kötete, a Harry Potter és a félvér herceg, Rickman pedig még nem tudta, milyen sorsot szán J. K. Rowling Piton karakterének. Végül Rowling tanácsa miatt döntött úgy, hogy egészségügyi problémái ellenére is továbbviszi a szerepet:

Vidd végig. Ez a te történeted.

Rowling emellett egyetlen fordulatot is elárult neki a történetből, annyit, hogy Piton szerelmes volt Lilybe (vagyis Harry Potter anyjába). Rickman arról is ír, hogy korábban, a 2000-es évek elején, mikor először egyeztetett Rowlinggal a szerepről, az volt az érzése, az írónak olyan fontosak a Harry Potter figurái, mintha ezekben a történetekben élne, nem pedig csak kitalálta volna őket.

Alan Rickman a Harry Potter-sorozat mellett a Die Hard első részében, a Robin Hood: A tolvajok fejedelmében, a Dogmában vagy az Igazából szerelemben is játszott. 2016-ban, 69 évesen hunyt el hasnyálmirigyrákban. Naplója Madly Deeply: The Diaries of Alan Rickman címmel októberben jelenik meg angolul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik