Kultúra

Vilmányi Benett visszautasította a Junior Prima díjat, mert az átadó előtt megkérték, hogy ne politizáljon a beszédében

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A színészt feldühítette a kérés.

Kedd este adták át a színház-, film- és táncművészet kategóriában a Junior Prima díjakat és az azzal járó pénzjutalmat annak az öt, harminc év alatti művésznek, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Köztük volt Vilmányi Benett is, akiről a Színház Online azt írta, hogy a színpadra lépve megköszönte az elismerést, de személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a díjat.

A Telex megkérdezte a színészt az esetről, aki elmondta: eredetileg ugyan nem tervezte visszautasítani a díjat, de annyira feldühítette, hogy az átadó előtt külön kérték, hogy ne politizáljon a beszédében, hogy mégis így tett. A lapnak elmesélte, hogy utolsó pillanatban érkezett a díjátadóra, és nagyon szíven ütötte, hogy egyből odamentek hozzá, és nyomatékosan megkérték, hogy ne politizáljon a beszédében. Az általa elmondani készült két fix mondat nem volt mentes a politikától, mert szerinte nehezen lehet politikamentesen fogalmazni, bármilyen művészetről legyen is szó. Vilmányit elsőként szólították ki a győztesek közül, így a kérés és az átadó között eltelt tíz percben nem is volt ideje lehiggadni. Végül dühös hangvételű beszédet mondott, amiben arról beszélt, hogy a politika és kultúra összetartozik, és bejelentette, hogy hiába dolgozik kevés pénzért, lemond a díjról. Vilmányi szerint lett volna méltóságteljesebb módja a dolognak, de nem bánta meg magát a gesztust, és utólag sem veszi át a díjat.

A Vilmányi Benettel készült korábbi interjúnkat itt olvashatják:

Kapcsolódó
Mikor rasszista vicceket mondok, azon is röhögnek
Nemzedéke egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színészét már nem érdekli a színészkedés, inkább írni szeretne. Most készített egy zenés stand-upot a gyerekkoráról, focival, náculással, rasszista viccekkel. Interjú Vilmányi Benett-tel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik