Kultúra

Lemondták a Bolsoj részvételét a hamburgi balettfesztiválon

Jurij Kocsetkov / MTI / EPA
Jurij Kocsetkov / MTI / EPA
Nem művészeti, politikai okokból.

A politikai helyzet miatt nem tartanak igényt a világhírű moszkvai Nagyszínház fellépésére a jövő nyári hamburgi balettfesztiválon. A Bolsojnak szóló meghívás visszavonását a szervező Hamburg Balett intendánsa, az amerikai John Neumeier jelentette be szerdán arra hivatkozva, hogy „tovább tart a politikai jégkorszak Oroszországgal”. A 48. Hamburgi Balettnapokon június 27-én és 28-án a Bolsoj vendégjátéka helyett az intendáns egy saját művét, a Nijinsky című balettot mutatják be az orosz Olga Szmirnova vendégszereplésével – írja az MTI.

Az intendáns szerint az orosz balerina „a hagyományokban gazdag orosz ház világra nyitott lelkét” testesíti meg, ezért hívta meg a balett női főszerepe, Romola Nijinska (Pulszky Romola) eljátszására. Olga Szmirnova 2011-től idén tavaszig a moszkvai Nagyszínház társulatának tagja volt, Ukrajna megtámadása után azonban elhagyta az országot, és jelenleg az amszterdami Holland Nemzeti Balettnél táncol. A jövő évi Hamburgi Balettnapokat június 11. és július 9. között tartják, a Hamburgi Balett igazgatója és főkoreográfusa a rendezvénnyel koronázza meg 50 évét a társulat élén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik