Kultúra

Decemberben mutatják be Caramel első musicaljét, a Mesterkódot

Mesterkód / InConcert
Mesterkód / InConcert
A Petőfi-emlékévhez kapcsolódva ezzel.

A Petőfi-bicentenárium jegyében december 3-án a Budapest Sportarénában mutatják be a Mesterkód című romantikus musicalt, amelynek zenéjét és dalszövegeit a kétszeres Fonogram-díjas Molnár Ferenc Caramel jegyzi – olvasható a készítők az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A zenés darab, amiben Petőfi Sándor versei is megszólalnak, a szerelem témáját dolgozza fel, az előadásban pedig ismert és népszerű színészek, illetve popelőadók egyaránt felbukkannak majd.

A közlemény kiemeli:

az előadás egyik üzenete, hogy az adatokra és elemzésekre épülő, gépiesített világunkban mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a valódi találkozások és az érzelmek.

Az előadást végigkísérik majd a Lélekdonor című szám motívumai, emellett több új Caramel-dalt is hallhat majd a közönség.

A főbb szerepekben a nézők Palcsó Tamást, Lutter Imrét és Veres Mónika Nikát láthatják majd, akik mellett Szulák Andrea, Trokán Péter és Bakos-Kiss Gábor, valamint két kaposvári színész hallgató, Balaskó Bence és Németh Klára is feltűnik majd a színpadon.

A dalokon Caramel Lutterrel dolgozott együtt, míg a történetet a rendező, Olt Tamás és szerzőtársa, Váradi R. Szabolcs jegyzi. A jelmezeket Horányi Juli tervezte, a díszlet Wilhelm Judit munkája. A ledfalakból és animációkból álló virtuális díszlet mellett a látványt Fejes Kitty alkotta meg.

Az előadást a Petőfi-bicentenárium keretében a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatja, kommunikációs partnerként közreműködik a Petőfi Kulturális Ügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik