Kultúra

Ausztria egy Sissi-drámát, Németország háborús drámát nevez az Oscarra

Reiner Bajo / Netflix
Reiner Bajo / Netflix

Ausztria a Cannes-ban sikert arató, Fűző című filmet nevezi idén a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára. Az Erzsébet császárnéról szóló osztrák nevezés rendezője Marie Kreutzer. Sissi életét korábban már számos televíziós és filmes produkció feldolgozta, mások mellett 1955-ben a Romy Schneiderrel forgatott Sissi. A Fűző főszerepét alakító Vicky Krieps a májusi cannes-i filmfesztiválon díjazott lett játékáért. A produkció a decemberben átadandó Európai Filmdíjra is esélyes. Sissiről egyébként két tévésorozat is készült, az egyiket tavaly mutatták be, a másikat e hónap végén láthatják majd a nézők.

A német Oscar-nevezés rendezője Edward Berger, aki Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regényét adaptálta, amely az első világháborúban harcoló német katonákról szól. „Erich Maria Remarque csaknem száz éve írta a könyvet, amely sajnos ma aktuálisabb, mint gondolnánk” – fogalmazott Berger, hozzátéve: megtiszteltetésnek tartja, hogy a filmet nevezte Németország az Oscar-díjra.

Kapcsolódó
Nem is jöhetne jobbkor a Nyugaton a helyzet változatlan Netflix-adaptációja
Ez az első német feldolgozása a klasszikus világháborús regénynek.

A Nyugaton a helyzet változatlan című regényből először 1930-ban Lewis Milestone forgatott filmet, amely akkor elnyerte a legjobb film és rendezés Oscar-díját is. Németország legutóbb 15 éve, Florian Henckel von Donnersmarck A mások élete című filmjével nyert Oscar-díjat a nemzetközi filmek versenyében.

Csehország a Petr Vaclav rendezésében forgatott Il Boemo (A bohém) című filmet nevezte az amerikai filmakadémia díjára. Az Il Boemo világpremierjét a pénteken kezdődő San Sebastian-i Filmfesztiválon tartják. Vaclav több mint tíz évig dolgozott a film előkészítésén, ő írta a forgatókönyvét is. Az alkotás a cseh zeneszerzőről, Josef Myslivecekről (1737-1781) szól, aki élete egy részét Olaszországban töltötte, és komoly sikereket aratott a korabeli olasz zeneszerzőkkel folytatott kemény küzdelemben. A cseh-olasz-szlovák koprodukcióban készült Il Boemo főszerepét Vojtech Dyk játssza, a szereposztásban Barbara Ronchi, Elena Radonicich és Lana Vlady neve is olvasható.

A Sigurno mjesto című horvát Oscar-nevezést rendező Juraj Lerotic első nagyjátékfilmje forgatókönyvét is maga írta személyes tapasztalatai alapján, és a produkció főszerepét is ő alakítja. A 75. Locarnói Filmfesztiválon és a 28. Szarajevói Filmfesztiválon is díjazott filmben egy családtag öngyilkossági kísérletével kell megküzdenie egy háromtagú családnak, írja az MTI.

Mint ismeretes, Magyarország az Antall Józsefről és a taxisblokádról szóló, Blokád című filmet nevezi majd Oscarra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik