Kultúra

Megvan, ki vezeti az első magyar HBO-realityt

HBO
HBO

Végre egy pozitív előjelű hír a magyar HBO háza tájáról: az HBO Max augusztusban leforgatta az első magyar, saját gyártású realityjét. A híd (The Bridge) című produkcióban a játékosok feladata egy kétszázötven méteres híd megépítése, a hídon juthatnak el ugyanis az összesen harminc millió forintos fődíjhoz.

Az HBO már régóta tervezgette, hogy itthon is belekóstol a non-scripted műfajba. A választás az öt országban, köztük Ausztráliában, Brazíliában és az Egyesült Királyságban már ismert és szeretett A híd című formátumra esett, a közösség és az egyén érdekeinek összefeszülése, az együttműködésre való képesség kérdései ugyanis szerintük jól passzolnak a magyar valósághoz.

Závorszky Anna, az HBO producere elmondta, olyan műsort akartak készíteni, „mely egyszerre hat az érzelmekre és a felmerülő morális dilemmáival elgondolkodtat. Úgy gondoltuk, ez a történet jól fog rezonálni a nézők hétköznapi dilemmáival.” A gyártó Free Monkeys producere, Rubin Kristóf kiemelte: a realityben nincsenek olyan elemek, amihez hasonlót a magyar piacon futó valóságshow-kban eddig látni lehetett.

HBO

Ennek a történetnek az a célja, hogy a szereplők felépítsenek egy hidat, és ezzel párhuzamosan híd keletkezzen az emberek között is

– mondta el Rubin Kristóf. A játék során egy csapat idegen találkozik a vadonban, és csak egy közös van bennük: mindannyian a harminc milliós nyereményt akarják. A pénz mindössze kétszázötven méterre van tőlük, ám ahhoz, hogy elérjék azt, össze kell fogniuk. Csapatként versenyt futnak az idővel, miközben egyenként is erkölcsi dilemmákkal szembesülnek, mint például, hogy ha elérik a nyereményt, azt egyvalaki nyerje, vagy elosszák, és ha igen, akkor hogyan.

A híd műsorvezetője a korábban újságíróként tevékenykedő, és az egyik legnépszerűbb youtuberként ismert Magyarósi Csaba lesz. „Nagyon tetszett ennek a műsornak az üzenete, hogy a szereplőknek össze kell fogniuk és közösen kell alkotni, megépíteni valamit a semmiből. Ez szerintem 2022-ben, Magyarországon különösen fontos” – fogalmazott Magyarósi, aki azóta vlogján is bejelentette a műsor hírét.

A produkciós és gyártási feladatokat a Free Monkeys Production végezte, az eredeti spanyol formátum megalkotója a Banijay Iberia helyi cége, a Zeppelin. A magyar produkció forgatási helyszíne a romániai Bélesi tó környéke volt. A szereplők kilétét és a premieridőpontot a csatorna később hozza nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik