Kultúra

Saját otthonában támadta meg öt férfi az Omega dobosát

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Némi alku után végül nyolcvanezer forintot vittek el tőle.

Egy furcsa rendőrségi ügy középpontjában találta magát nemrég Debreczeni Ferenc Ciki, az Omega dobosa – írja a Blikk, aminek cikke szerint a Budán élő zenészlegendához néhány nappal ezelőtt öt védősisakos, melósruhás férfi csengetett be, állítva, hogy a házon minden hibát kijavítanak majd.

A zenész hiába állította, hogy nincs mit javítani, a jókötésű férfiak már a tetőn voltak, kilyukasztották az ereszcsatornát, majd jelezték, hogy később visszatérnek, és megoldják.

Adtam nekik egy húszast, és szóltam, hogy nem kell visszajönniük

– mesélte Debreczeni, a férfiak azonban két nappal később visszatértek, a javítás után pedig 440 ezer forintot követeltek.

Döbbenten néztem rájuk: hülyének néztek? De akkor már a falhoz nyomtak és mondták, hogy eltörik kezem-lábam, ha nem fizetek. Halálfélelmem volt. Alkudozni kezdtünk, végül megelégedtek nyolcvanezer forinttal.

– folytatta a dobos, aki természetesen rendőrségi feljelentést is tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik