Kultúra

Meghalt Gyenes J. András sportújságíró, olimpiai tudósító

Tea 3/4 9-kor Ajtai Péterrel / Youtube
Tea 3/4 9-kor Ajtai Péterrel / Youtube

Életének 75. évében elhunyt Gyenes J. András, a Népsport, majd Nemzeti Sport egykori főszerkesztő-helyettese – tudatta a család a Magyar Sportújságírók Szövetségével (MSÚSZ).

Gyenes Szegeden született, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanult – olvasható a MSÚSZ az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében, ami a szakember sajtókarrierjét is összefoglalja: eszerint a férfi előbb a Képes Újság munkatársa (1969-1983), majd a Népsport, a Nemzeti (nép)Sport, illetve a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese, főmunkatársa, a Képes Nemzeti Sport főszerkesztője (1993-1999), illetve a Nap TV szerkesztője (1999-2003) volt, de négy labdarúgó-világbajnokság (1982-1994), illetve három nyári olimpia (1972-1980) tudósítójaként is bizonyított.

Az utóbbi időben az Aréna4 honlapjára írt sokszor személyes hangú, érdekes futballtárgyú anyagokat, de könyvek egész sorát is jegyezte – nevéhez kötődik a Nyolcvan év, nyolcvan örökrangadó (1983, Nagy Bélával), a Mindhalálig a kapuban. Zsiborás Gábor (1994), illetve a Fradi gyászinduló, Dalnoki Jenő élete (2007).

A nyolcvanas években a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) sportújságíró-szakosztályának elnökségi tagjaként, és a Sajtó SK elnökeként tevékenykedett, sőt, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja is volt (1984-1988).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik