Kultúra

Egy hétvégére újra láthatók lesznek a Fiumei úti temető csodái

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA
Ferenczi György és a Rackajam pedig Petőfi-verseket ad majd elő.

Ferenczi György és a Rackajam Petőfi-albuma csendül fel a Fiumei úti sírkertben a Kulturális örökség napjainak részeként szeptember 17-én, szombaton, de a hagyományos programok sem maradnak majd el – olvasható a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A mauzóleumait is megnyitó temetőben a Halhatatlan művészet – Szobrászok és szobrok című sétán megismerhető lesz a legjelentősebb alkotások és alkotóik élete, a Thália bűvöletében című sétán a színészek és színésznők életét ismerhetik meg a résztvevők, az Ami bennem lélek című sétán pedig legjelentősebb íróink, költőink síremlékeit keresik fel a jelentkezők.

A szombati napon 14 órától 17 óráig óránként kisbuszos túra is indul, amelynek különlegessége, hogy túrával a sírkert teljes, mintegy hatvan hektáros területe megismerhető.

A sétákon a részvétel ingyenes, jelentkezni a Fiumei úti sírkert honlapján, a Sírkerti séták menüpontban lehet.

A tájékoztatás szerint a KÖN részeként szeptember 17-én 18 órától Ferenczi György és a Rackajam Petőfi-albuma is felcsendül majd: az első zeneszám a Petőfi család síremlékénél hangzik majd el, a koncert ezután pedig az árkádsoroknál folytatódik. Az ingyenes koncerten a részvétel szándékát a rendezvenyek@nori.gov.hu e-mail címen szükséges jelezni.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója az esemény kapcsán rámutatott: a NÖRI fontosnak tartotta az idei tervezésnél, hogy előtérbe kerüljön a Petőfi-emlékév:

Bár maga a költő nem a Fiumei úti sírkertben nyugszik, itt található a családja síremléke, amely idén a környezetével együtt megújult, így már méltó emlékhelye egyik legjelentősebb költőnknek. A KÖN keretében megrendezett koncerttel pedig abban bízunk, hogy a fiatalokat is megszólíthatjuk, hiszen kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy a Fiumei úti sírkert értékeit, az ezen keresztül bemutatható nemzeti örökségünket a legfiatalabb generáció is megismerje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik