Kultúra

Chris Rocknak az fájt igazán, hogy élete legfinomabb viccéért pofozta fel Will Smith

A komikus közös turnéra indult Dave Chapelle-lel, és szóba hozták az Oscar-botrányt is.

Chris Rock és Dave Chapelle a napokban kezdte meg közöt turnéját Liverpoolban, és fellépésükön természetesen nem mentek el szó nélkül az idei Oscar-gála nagy botránya mellett, amely egyben az egyetlen igazán emlékezetes pillanata is volt: amikor Will Smith felsétált a színpadra és pofonvágta Rockot, amiért az elsütött egy nem túl durva poént a színész autoimmun betegséggel küzdő felesége, Jada Pinkett Smith kopaszságáról.

„Bántott ez a szarság?” – kérdezte Chapelle Rocktól a liverpooli közönség előtt, aki a Daily Mail beszámolója szerint azt felelte:

Naná, hogy bántott. A rohadék egy bullshit poén miatt vert képen, a legfinomabb vicc miatt, amit valaha elmondtam

Ezt követően Chapelle is kifejtette a maga olvasatát az ügyről:

Will harminc éven át játszotta el a világ előtt, hogy ő a tökéletes ember, majd letépte az álarcát, és megmutatta, hogy ugyanolyan ronda, mint amilyenek mi vagyunk. Bármik is a következmények… Remélem, nem teszi vissza a maszkot, inkább hagyja egy kicsit lélegzethez jutni a valódi arcát. Mindkét emberben magamra ismerek.

Chris Rock nemrég egy fellépésen jelentette be azt is, hogy hiába kérte fel az Amerikai Filmakadémia, visszautasította a jövő évi Oscar-gála vezetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik