Kultúra

Takarékos évadra készül a Katona József Színház

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Egerben is ugyanezt az elvet követik majd.

A 2023-as színházi évad jóval nehezebb lesz az azt megelőzőknél, hiszen a független teátrumoktól elvett állami támogatások mellett az aktuális gazdasági helyzet is bonyolulttá teszi a munkát.

Máté Gábor, a budapesti Katona József Színház vezetőjének az MTI-hez eljuttatott szavai szerint

a Katonát sem kerülik el a gazdasági nehézségek, a brutális rezsinövekedés. Mivel a színház erre többlettámogatást nem kap, a forrást magunknak kell kigazdálkodni. Igyekszünk ezt úgy megtenni, hogy bemutatót, előadást ne kelljen elhagyni, és minden játszóhelyen a terveknek megfelelően folyhasson a munka.

Az igazgató hozzátette: a következő időszakban törekednek majd a lehető legtakarékosabb energiafelhasználásra, sőt, igyekeznek az aktuális kérdések minél szélesebb spektrumát beemelni a színházba,

folytatva a tavaly megkezdett merész, különleges formákkal is kísérletező irányt.

A 2022/23 első premierjét október 13-án tartják a Sufniban, ahol Jevgenyij Griskovec Tél című művét Dankó István állítja színpadra, másnap, október 14-én pedig Tadeusz Slobodzianek A zseni című darabja Ascher Tamás rendezésében debütál majd a Kamrában.

Az évad további premierjei a következők lesznek:

  • Henrik Ibsen: Hedda Gabler (r. Székely Kriszta)
  • Nádas Péter: Találkozás (r. Török Marcell)
  • Médeia (r. Bagossy Júlia)
  • Gerhard Hauptmann: Magányos emberek (r. Tarnóczi Jakab)
  • Grecsó Krisztián: Tíz eszkimó (r. Máté Gábor)
  • Wolfram Lotz: A politikusok (r. Dohy Balázs)
  • Stanislaw Ignacy Witkiewicz: Vízityúk (r. Zsótér Sándor)
  • Ring – Istenek alkonya – zenés erőpróba Wagner után (r. Tarnóczi Jakab)

A jubileumi évadra a Katona a logójának és arculatának megújítási folyamatát is elindította, sőt, felkérte Nádasdy Ádám költő-műfordítót, hogy saját személyes élményei alapján foglalja össze a Katona elmúlt négy évtizedét.

Idén is folytatódnak majd a színházpedagógiai műhely sikeres programjai,
elindul a korábbi előadások felvételről való visszanézését lehetővé tevő Újranéző-sorozat, sőt, a Rákospalotai Javítóintézettel elkezdett közös munka sem áll meg, aminek keretében az intézetben lakó lányok és egyetemisták dolgoznak együtt egy évadon keresztül – írja a közlemény.

Az MTI-hez a Katona mellett több teátrum – így az egri Gárdonyi Géza Színház is eljuttatta a közleményét, amiben az aktuális helyzettel kapcsolatban hasonló gondolatokat fogalmazott meg, hiszen Blaskó Balázs kijelentette:

a legnagyobb kihívást a rezsiköltségek várható drasztikus emelkedése jelenti majd, ami önerőből “kigazdálkodhatatlan pénzügyi következményekkel jár”, így kihatással lesz az új évad egészére, beleértve a foglalkoztatást éppúgy, mint a játékrendet.

A tervezett műsort is ennek megfelelően kellett átalakítaniuk, újragondolni, hiszen az elsődleges szempont az idei gazdasági év túlélése lesz.

A színház épp ezért olyan produkciókat helyez majd előtérbe, amik komoly pályázati forrással rendelkeznek, új kisszínpadi bemutatóra pedig épp ezért nem kerülhet majd sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik