Kultúra

Amerikai motoros robogott be egy magyar vasútállomásra, titkos jelentést írtak róla

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára / Facebook
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára / Facebook
A negyven éve történt, néhány pillanat alatt történt eset hosszú éveken át titkos információnak számított.

Negyven éve egy amerikai rendszámú motor gurult be a Pápa melletti kisközség, Vaszar vasútállomására, a nyeregben ülő, magyarul jól beszélő amerikai férfi pedig bement a forgalmi irodába, ahol a megálló és átmenő tehervonatok számáról, illetve a közlekedés rendjéről érdeklődött.

Ez a történt első hallásra talán egyáltalán nem tűnik fontosnak, a férfi azonban amellett, hogy nem kapott felvilágosítást, a rendőrség figyelmét is felkeltette – derült ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerdán közzétett posztjából, ami szerint az értesülést a Vas megyei Rendőrkapitányság napi operatív jelentésének részeként átadta a BM kémelhárítással foglalkozó III/II. csoportfőnökségének, hozzátéve:

az állomás forgalmi viszonyainak ismeretében a pápai MÁV-állomás forgalmára is következtetni lehet.

A szelíd motorosról szóló rövid aktában a férfi neve is olvasható, az akkor negyvenhat éves Kennedy Mickey Róbertről ezen kívül más információ azonban nem derült ki.

Az iratot beérkezése után természetesen azonnal titkosították, és hosszú évekre olvashatatlanná vált, az ügynökakták lassú feloldásával azonban végre publikussá vált, hogy tökéletes példája lehessen a hidegháború utolsó éveiben a Belügyminisztériumban még mindig tapasztalható furcsa légkörnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik