Kultúra

Meghalt a brit tehetségkutatóból indult énekes, Darius Campbell

David M. Benett / Getty Images
David M. Benett / Getty Images
Negyvenegy éves volt.

A Popstars nevű tehetségkutatóban feltűnt, majd a Pop Idol döntőjéig menetelő egykori versenyzője, a tévés sikerei után két stúdióalbumot is jegyző Darius Campbell-Danesht augusztus 11-én amerikai otthonában találták holtan. Az eset körülményei egyelőre nem ismertek – írja az ITV.

A halálhírt a család is megerősítette, közleményükben pedig hozzátették:

a saját ágyában megtalált negyvenegy éves énekesen semmiféle szándékosság, vagy gyanút keltő jelet nem fedeztek fel, a pontos halálokot pedig csak az orvosi vizsgálatok tudják majd kideríteni.

A londoni West End-en korábban számos sikeres produkcióban színpadra álló, az opera műfajával is kacérkodó Campbelltől az elmúlt órákban egy sor pályatársa búcsúzott – köztük a Pop Idol zsűritagja, Simon Cowell is, aki karizmatikusnak, viccesnek, illetve olyan embernek írta le, akinek egyszerűen jó volt a közelében lenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik