Kultúra

Ötven év után kért bocsánatot az Akadémia az indián nőtől, akit kifütyültek az Oscaron

VALERIE MACON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
VALERIE MACON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Majdnem öt évtizeddel a történtek után bocsánatot kért az Amerikai Filmakadémia Sacheen Littlefeathertől, akit kifütyültek az 1973-as Oscar-gálán. Az Akadémia most kiadott közleményében a kifütyülését „indokolatlan abúzusnak” nevezve.

Littlefeatherhez köthető az Oscar történetének első politikai állásfoglalása: 1973-ban Marlon Brando helyett ment fel a színpadra, miután neki ítélték oda a legjobb főszereplőnek járó Oscart. A keresztapáért díjazott színész azért bojkottálta a díjátadót, mert elítélte az amerikai filmipar hozzáállását az indiánokhoz, azt, hogy évtizedeken keresztül negatív színben ábrázolták a filmekben az őslakosokat. Épp ezért küldte be maga helyett az indiánjogi aktivistát, aki tradicionális apacs ruhában ment fel a színpadra, és mikor Roger Moore át akarta neki nyújtani a szobrot, kezével jelezte, hogy nem veszi át. Bár Littlefeather nem olvashatta fel a Brandon által írt nyilatkozatot, rögtönzött egy rövid beszédet, amelyet a taps mellett jól hallható fütyülés és bekiabálás is fogadott a nézőtérről, ahol színészek, színésznők, rendezők és más filmipari résztvevők ültek. A színésznőként is dolgozó nőt az eset után rengeteg vád érte, többek közt olyanok is, hogy csak azért mehetett fel a színpadra, mert Brandon szeretője, vagy hogy saját filmes karrierjét akarta csak felfuttatni a megjelenéssel.

A most 76 éves Littlefeather elfogadta a bocsánatkérést, és a Hollywood Reporternek azt nyilatkozta:

Sosem hittem, hogy megérem azt a napot, amikor ezt hallhatom, megtapasztalhatom

A hivatalos bocsánatkérést az Akadémia elnöke, David Rubin írta Littlefeathernek, aki tiszteletére szeptember 17-én egy estet is szerveznek.

Az ezzel okozott érzelmi teher és a filmipari karriereden esett csorba helyrehozhatatlan veszteségek. Túl sokáig nem volt elismerve a bátorságod. Emiatt fogadd legmélyebb bocsánatkérésünket és őszinte csodálatunkat

– írták a levélben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik